#Stefka István






 

"Valószínű, hogy több mint 1 millióan leszünk ezen a békemeneten"

Magyarország legcivilebb civiljei anno még nem sejtették, mekkora dolgot is tettek az első Békemenet megszervezésével. Ma már csak 1956-hoz tudják hasonlítani a pártok felett álló, de azért Fidesz-rendezvénybe torkolló – várakozásaik szerint egymilliós – szeretetmenetelést. Sajtótájékoztatót tartottak kedden a március 29-i békemenet szervezői. Mint kiderült, a békemenetesek számára is az összefogás és a szeretet a legfontosabb, valamint hogy Bayer Zsolt nagy híve a magyar-magyar kiegyezésnek. Cél, hogy április 6-a után új életet kezdhessen az ország.

hvg.hu hvg.hu

Inkább mégis a Bayer melletti kiállást sürgeti a Magyar Hírlap
 

Inkább mégis a Bayer melletti kiállást sürgeti a Magyar Hírlap

"Frissítette" a Bayer Zsolt szombati cikkével kapcsolatos nyilatkozatát a Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője. Széles Gábor és Stefka István korábbi bocsánatkérésük után most arra hívták fel olvasóikat, hogy "álljanak ki főmunkatársunkért, lapunkért és a munkáját végző nemzeti kormányért".

hvg.hu hvg.hu

A Magyar Hírlap
 

A Magyar Hírlap "elnézést kér" és majd jobban figyel

A Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője szerint Bayer Zsoltnak a lap szombati számában megjelent, a szigethalmi késeléshez kapcsolódó - azóta nem csak ellenzéki, hanem kormánypárti politikusok által is bírált írása - nem a lap véleményét tükrözi. Szerintük a Bayert támadók a lap ellen szervezkednek, "amely immár több mint hat éve a demokrácia, a szabadság, a függetlenség mellett tette le voksát".

MTI MTI